2009. június 17., szerda

A Torony ( 2004 ) – ’A kulisszák mögött’ 1. rész


A Magyar Képregény Akadémia (MKA) első közös képregény project-je: „A Torony”, részben kiállításokra, részben publikálásra szánt képregény történetem ( publikálva volt a PINKHELL 2. számában ) első verziója lesz a témája a mostani ( és következő néhány ) bejegyzésemnek.

Mivel ez volt majdnem 10 év inaktivitás után az első képregény rajzolásom, kissé „rozsdás” voltam, de a rajzolás olyan, mint a biciklizés…

Mindenképpen egy olyan történetet szerettem volna rajzolni, ami nem, vagy csak minimálisan tartalmazott szöveget. (Mert ugye egy jól megrajzolt képregény, szöveg nélkül is működik, tökéletesen érhető.)

Íme, a „Torony” képregényem első vázlat rajzai, ami végül is „fiókban” maradt, mert szerettem volna egy folytatásos, kissé „epic-szerü” képregényt rajzolni, aminek ez a pár oldalas történet a bevezető (prológus) része lett volna.

Nincsenek megjegyzések: